MENÜ

Share

 

 

A köröm tulajdonságai és szerepe

 

 

 

Az ujjköröm egyszerre kemény és hajlékony. A nedvesség és a szárazság eredményezik a nedvtartalom állandó változását, aminek következtében a köröm hol puha, hol pedig töredezett. A köröm védi az ujjhegyet, és lehetővé teszi, hogy egészen kis tárgyakat is meg tudjunk fogni. Kaparhat, karcolhat és csíphet. A köröm legfőbb jelentősége bizonyosan funkcionalitása. Külseje mégis döntő, hozzájárul az ember jó megjelenéséhez.

 

 




Mi a köröm?

A köröm egy szarulemez, amely a bőr felületén sejtekből képződik. Amikor a sejtekbe fiziológiailag idegen anyagok hatolnak be, a szokványos keményedési folyamatban zavar keletkezhet. A köröm törékennyé, puhává válik vagy eltörik.
A köröm összetevői: keratin, víz és zsiradékok, kalcium és vas.

 


A köröm fő részei



Körömtő (mátrix) a köröm élő része. Itt képződnek az új sejtek, amelyek kilökik a régieket és így alkotják a köröm élő részét. A köröm kinézetére döntő a mátrix által képzett sejtek minősége és vitalitása, mivel ezek a sejtek fogják képezni a köröm szaruszerű felszínét egészen a köröm széléig. Ha a növekedést sem fertőzés sem becsípődés nem akadályozza meg, akkor a köröm havonta 2-3 mm-t nő. A körömágy sérülése kihathat a köröm növekedésére. Előidézhet keresztirányú hornyokat is, amelyek a növekedés során elérhetik a köröm szabad szélét. Egy esetleges erősebb sérülés következtében a köröm tartós hibás képződése is bekövetkezhet.
Ha a körömtövet más káros befolyás éri (pl: tifusz, tüdőgyulladás vagy akár szülés következtében) a félholdon hornyok keletkezhetnek, amelyek később a körömmel együtt növekednek. Fizikai sokkhatás is gyakorolhat olyan hatást a körömtőre, amely látható keresztirányú hornyokat eredményezhet.


A körömágy a körömtő meghosszabbítása és tulajdonképpen a szarulemez hordozója. A körömágy számos kis horonyból áll, amelyek a szarulemezt tartják. A köröm teljes felülete a körömágyon fekszik. Csak a legkülsőbb széle a szabad körömszél nyúlik kijjebb.




A félhold nevét alakjának köszönheti. A fehér holdsarló a körömtő meghosszabbítását képezi. Főleg a hüvelykujjon látható tisztán.




A szarulemez a köröm legszembetűnőbb része. Egyik oldalán a félhold, másik oldalán a szabad körömszél határolja. A szarulemez komprimált szkleroprotein sejtekből áll (vázfehérje sejtek), amelyekben sem vér, sem ideg nincsen és amely a körömtőből ered.
Ezek a sejtek három egymás feletti rétegből állnak, amelyek összetartását a víz és zsírtartalmú anyagok biztosítják. Az egyes rétegek nem mind azonos konzisztenciájúak. A külső a legkeményebb, a középső kevésbé kemény, amelyik közvetlenül a körömágyon fekszik, a legpuhább.


A szabad körömszél független az ujjtól. Ezért a legsebezhetőbb hely: különböző ütések, nagyon erős törések vagy szakadások, ügyetlen reszelés stb. érhetik.


A körömbőr egy kis bőrdudor a szarulemez szélén, három oldalról keretezi a körmöt. Ez a bőrke a bőrből nő ki és a maga részéről új sejteket növeszt, amelyek az elhaltakat kilökik. Ezek az új sejtek erősen kötődnek a körmön, és ezek növekedése a bőrt a szakadásig húzza szét. Nem kellően ápolt köröm ahhoz vezethet, hogy a köröm rövidebben hat, mint kellene. Megtörténhet, hogy a köröm növekedését is gátolja.

 

Hogyan nő a köröm?

A köröm a körömtőben keletkezik. Az úgynevezett keratinizáló folyamatban edződik. Kezdetben nem fekszik teljesen szorosan a körömágyon, ezért a félhold színe is világosabb.
Növekedése során egyre vékonyabbá válik, egyre szorosabban fekszik a körömágyon és a színe rózsaszínű lesz. A köröm általában 3-5 hónap alatt képződik. Növekedése nyáron gyorsabb, mint télen. Terhes nőknél is gyorsabb ütemű növekedést állapítottak meg.
További érdekesség: Jobb kezeseknél a jobb kéz körmei gyorsabban nőnek, mint a balkezeseknél a balkéz körmei. Úgy látszik tehát, hogy a köröm növekedése az ember vitalitásától és anyagcsere tevékenységétől függ.


 

Egészséges körmök és a táplálkozás

"Mond el mit eszel, és megmondom ki vagy" mondja egy ősi közmondás, és tényleg a körmök gyakran tükrözik a táplálkozást. A hibás táplálkozásnak negatív kihatásai lehetnek a köröm kinézetére, az egészégre vagy a körmök ellenálló képességére. Vitaminok, kalcium, és ásványi sók különösen fontosak az egészséges és erős körmökre. A vegetáriánus étrend a körmöket törékennyé teheti, mert hiányoznak az állati fehérjék.
A rosszul megválasztott fogyókúrák is áthatnak a köröm egészségi állapotának. Az Ön körmeinek létfontosságú anyagai megtalálhatóak főként azokban az ásványi sókban, amelyek a természetben előfordulnak.


Milyen okok vezetnek a körmök rossz állapotához?

Ennek számos oka van, belső és külső tényezők. A belső tényezők az orvosra tartoznak, ezek nem kozmetikai esetek. A külső tényezők esetében, minden kozmetikai szer, gondolkodás nélkül használható.

- Belső tényezők

Alapvetően ide tartoznak az összes zavarok vagy hiányjelenségek, amelyek a körömágy vérellátását befolyásolják, és ezzel a köröm táplálását és fejlődését akadályozzák.

 

 

 

 

Sok tényező játszhat szerepet a köröm növekedésében: mirigyzavarok, allergiák, a kalcium és a különböző aminosavak elégtelen vezetése, vérszegénység, stb. Ügyelni kell a rendszeres és egészséges táplálkozásra és a körmök rendszeres megtisztítására. Ez döntő a körmök növekedésére és ellenállóerejére.

- Külső tényezők

A következő tényezők az egyébként egészséges körmöket is károsítják:
? Tisztítószerek használata
? Kemény tárgyakkal való ütközés (pl. írógép vagy computer billentyűzet)
? Színes lakk közvetlen felvitele előzetes védőtermék (bázis) használata nélkül)

Mindegyik esetben különféle termékek szolgálnak arra, hogy ismét egészséges, hosszú és szép körmei legyenek.

Körömproblémák?
A MAVALA minden körömproblémára megtalálta a megoldást!

 

 

 

 

Asztali nézet